Vasné HajnalkafestőművészTÁRSULT TAG1942. április 23-án, Pápán születtem. |
||
Iskoláim választásánál nagy szerepet játszott a pedagógusi szülői háttér. Tanulmányaimat a
Thán Károly Vegyipari Technikum után a Szegedi Tanárképző Főiskolán fejeztem be, gyakorlati
foglalkozás szakon. Már gyermekkoromban nagy érdeklődéssel fordultam a természet szépsége
felé és környezetemben megragadott minden olyan tárgy, jelenség, ami művészi ábrázolással
kifejezhető volt. Tizenhárom, tizennégy éves koromban minden szabadidőmet képek, főleg tájképek
festésével töltöttem. Nagy hatással volt rám nagymamán, aki hivatásszerűen foglalkozott
festészettel és restaurálással. Később, mint tanár több mint negyven éven keresztül gyermekeknek
próbáltam átadni a tudásomat, fejleszteni kézügyességüket, tervező, alkotó képességüket, alakítani,
formálni szépérzéküket, ízlésvilágukat. Teljes energiámmal a pedagógus pályának szenteltem az
életem. Nyugdíjba menetelem után, 2003-tól ismét visszatértem a festészethez. 2004-ben a Fővárosi
Művelődési Ház pályázatán a beadtató négy festményem közül kettőt kiállítottak. Első önálló
kiállításom 2005. májusában a XI. kerületi Budai Sport Általános Iskola Alma Galériájában volt. Főleg tájképeket festek, ezen belül különösen érdekel a tenger, az erdő, de a tájba illeszkedő épületek is. Képeim tempera, olaj és vegyes technikával készülnek. |
||
«NÉVSOR | ALKOTÁS» |