Dr. Tőzsér GáborfotóművészALAPÍTÓ TAG1935. január 24-én születtem Jászárokszálláson, (Ágópuszta községben). |
||
Egy igen szegény, nagycsaládba 3.gyermekként. 1955-ben érettségiztem, majd tisztüskolára
mentem. 1958-ban tüzér hadnaggyá avattak. Csapatszolgálatom alatt több helyen szolgáltam,
1970-ben elvégeztem az Akadémiát, aminek 1976-tól tanára lettem. 1988-ban doktoráltam.
1991-ben negyvenévi munka után nyugállományba vonultam. A fotózással hivatásos koromban
is foglalkoztam, de komolyabban csak a nyugdíjas éveimben kezdtem el. A Nap csodálata,
szeretete már gyermekkoromban kialakult bennem. Nyugodt óráimban - a mezőn pihenve Gyakran
ámulattal elnéztem a Nap és a szép felhők játékát az égen. Talán innen ered a Nap imádata,
és ez az élmény adta a kiállításaim címét: “Egy napimádó emlékképei”. Vagy a
másik: “Zuglói naplementék”. A digitális fotózást 2001-ben kezdtem el, amikor még digitális fényképezőgép nem állt rendelkezésemre. Célom az volt, hogy bemutassam a hagyományos fotózás és a számítógép lehetőségeinek együttes alkalmazását. Az elkészített fotókat előhívtam, majd szkennerrel számítógépre vittem, digitalizáltam, majd a szükséges átalakítások után a képet színes nyomtatón kinyomtattam. Jelenlegi digitális fényképezőgépemmel a folyamat már sokkal egyszerűbb. Fő témám továbbra is a nap a felhők színes játékának a megörökítése, de ezen kívül minden, ami szép és nyugtató. Több egyéni kiállításom volt, részt veszek kollektív bemutatkozáson is. |
||
«NÉVSOR | «FŐOLDAL | ALKOTÁS» |