Sziva Vera

ikonfestő

ALAPÍTÓ TAG

1951-ben születtem, a Somogy megyei Gölle községben nőttem fel.

1995-ig Kaposvárott éltünk a családommal, majd Budapestre költöztünk. Mindig vonzódtam a természethez, a történelemhez és a képzőművészethez. Ha tehettük, utaztunk, nagy hatással voltak rám Európa történelmi városai, templomai, múzeumai.
Élményeimet megpróbáltam reprodukálni, rajzolni, festeni kezdtem. Egyre jobban érdekelt a művészettörténet és a festőművészet. Gyűjteni kezdtem az ezzel kapcsolatos szakirodalmat. Tanulmányaim során magával ragadott az ikonok misztériuma, méltóságteljessége és színvilága.
Csodálattal töltött el ez az évezredes, térben és időben mégis egységes szimbólumvilág. Úgy éreztem, meg kell próbálnom. Kezdetben temperával dolgoztam, ma már olajfestéket használok. 1999-ben vettem részt először csoportos kiállításon a Stefánia Palotában a "Zuglóiak egymásért" című rendezvénysorozat keretében. Azóta hét önálló és tizennégy csoportos kiállításon vettem részt.

Hitvallásom:
“...az emberi természetben gyökerezik, hogy csak azt becsüljük igazán, amiért nagy árat fizettünk, és amit csak fáradtsággal értünk el, mint saját munkánk gyümölcsét.”

N.P. Kondokov: Sínai utazás

«NÉVSOR   ALKOTÁS»