Dr. Szathmáryné Szakál Ilona

festőművész

ALAPÍTÓ TAG

Kecskeméten születtem 1933. október 21-én.

Az iskolák államosításáig Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumba, majd az államosított Szenczi Molnár Albert Leánygimnáziumba jártam, ahol a latin nyelv mellett a rajz és művészettörténet tanítás is erőssége volt iskolánknak. 1952-ben érettségiztem. Gimnáziumi éveimben a Kecskeméti Művésztelepre jártam Tóth tanár úrhoz, ahol anatómiát, szénnel portérajzolást tanultunk, és sokat krokiztunk. 1952-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán az Építőművész szakra vettek fel, ahol Ohmann tanár úrnál mintázást, dr. Bardon Alfrédnál, pedig négy szemeszteren rajzot, két-két szemeszteren alaktant és építménytant tanultam. Az egyetem elvégzése után tervező mérnökként dolgoztam, az utolsó öt évben műemléki rekonstrukciókat végeztem irányító tervezőként. Közben egy - egy kurzusra jártam a Budai Rajziskola Művészeti Stúdiójába. 1988-ban mentem nyugdíjba. 1997-ben Zebegényben, a Szőnyi István Művésztelepen vettem részt egy nyári képzésen. Azóta rendszeresen festek. Különböző új technikákat tanultam Réti Kamillától. Svájcban élő főiskolai rajztanár, festőművész unokabátyámmal bejártuk Európát és az európai híres, régi és modern képtárakat. Az ott kapott élmények, a természet szeretete, és ezek rám gyakorolt hatása mind-mind szeretne megnyilvánulni rajtam keresztül. Az önkifejezésnek sokféle módját próbálom ki a festészeten keresztül, és még sok szépet szeretnék alkotni. Egyéni és kollektív kiállítások részvevője vagyok.
«NÉVSOR   ALKOTÁS»