Békés Géza

ikonfestő

ALAPÍTÓ TAG

1949. október 5-én születtem Vértesen.

Web: http://bekesgeza.extra.hu
E-mail: gezabekes@freemail.hu

Görög ősöktől származom. Családomban több száz éve szolgálnak keleti papok, szerzetesek. Őseim között nyakas székely és hétszilvafás hajdúnemes is található. Tíz éves koromtól kántor kodom, görög parochus édesapám mellett, ami pénzkereső állás lévén korán a felnőttek közé emelt. Az ikonok látványa naponta több órán át simogatta szememet, számomra ez az élet természetes közege. Bencés gimnázium után életem a Görögkatolikus Hittudományi Főiskolára vezetett. Kispapként szép és kiábrándító élmények egyaránt értek, melyek hatására letértem a számomra kijelöltnek tűnő életpályáról. Boldog házasságban élek több mint 30 éve, egyetlen leányom művészi tehetsége több irányú. A rendszerváltás után írtam, szerkesztettem a katolikus sajtóban (alapító tagja vagyok a Katolikus Újságíró Szövetségnek), de jobban vonzott az ikonok színes világa. Több évtizede készítek ikonokat, de kiállításokat csak azóta vállalok, amióta újrakezdtem életemet egy súlyos szívműtét után. Műveim a világ számos országában megtalálhatóak, több egyéni kiállításra van meghívásom, amire vállalkozni tudok. Televíziós riportok és újságcikkek foglalkoztak munkásságommal. Ikonokat készíteni csak alázatos lélekkel lehet, ha erről valaha is megfeledkezem, megérzem magamon Isten nehéz kezeit. Hiszek abban, hogy az általam készített ikonok segítenek abban, hogy mindenki könnyebben hordozza a saját kereszt'ét. A társasá on belül művészeti titkári feladatot látok el.

«NÉVSOR «FŐOLDAL ALKOTÁS»