Abonyiné Serbán Lia

kő- és üvegfestő
számítógépes grafikus

ALAPÍTÓ TAG

Temesváron születtem, 1927-ben.

Gyermekkorom jó részét rajzolgatással, festegetéssel töltöttem. Az érettségi és a háború után, mint értelmiségi szülők gyermekét, eltanácsoltak az Iparművészeti Főiskoláról. Férjhez mentem, de a festés iránti vonzalmam nem adtam fel. A három gyermek, a továbbtanulás, majd a kilenc unoka szeretetteljes nevelése foglalta le az időmet. A gyerekek és az unokák felnőttek, jöhetett az álom megvalósítása: a festés. Először kövekre, vázákra, majd képekre festettem kő- ill. üvegfestékkel. Néhány éve férjem egy számítógéppel lepett meg. Nehezen barátkoztam meg vele, de hosszas gyakorlás után sikerült megismerni a számítógép “ rejtelmeit ” . Néhány éve Ghyczy György festőművész Nyitott Műtermébe kerülve az acryllal való festést gyakorolom és rajzkartonra, farostlemezre, vászonra festek. Az elmúlt évek tapasztalatait fantáziámmal bővítem, mert “ A tudás véges, de a fantázia végtelen ” . A lelkesedésem nem lankad mindmáig, és a festéssel járó öröm, ragyogó túlélési stratégiának bizonyul.
Kalandor, útkereső, amatőr festő vagyok, nem tervezek meg semmit előre, hanem a véletlenek kegyeiből festek, élvezem a laza szabadságot, amely körülleng, amikor átadhatom magam a boldog óráknak, amelyeket a színek és formák végtelen lehetőségeiben töltök el. Többször hívnak rádióba, TV-be, hogy műveimet bemutassam és a pozitív gondolkodás kedvező hatásairól beszéljek. 14 önálló, 32 kollektív kiállításom volt. 2004-ben KASTÁR Alkotói díjat kaptam.
«NÉVSOR «FŐOLDAL ALKOTÁS»